A deviszont ellen a nyelvművelőknek legtöbbször az a kifogásuk, hogy ugyanaz a két elem funkciója. Azonban a de és a viszont a magyar nyelv történetének szinte minden szakaszában többféle szerepkörrel bírt. Az ellentétek közül a de prototipikusan a megszorító ellentétet jelöli, míg a viszont legtipikusabban a szembeállító ellentétet, azonban ezen a két ellentétfajtán kívül még számos más jelentést kódoltak és kódolnak napjainkban is kötőszóként a vizsgált elemek. A de képes a megszorító ellentéten túl szembeállítást, kizáró ellentétet, ellentétes hozzátoldást is kifejezni, sőt fokozásra (Fischer 1877: 302, Klemm 1928: 437-438), nyomósításra (Lehr 1910: 170) és megengedő árnyalat jelölésére is alkalmas. Ezeken túl az elem témaváltó funkciója is említésre méltó, amikor az előzményhez kapcsolódva a szót másra tereli (vö. Farkas 1958: 275).

A viszont is hasonlóan széles szerepkörrel bír. A szó használati köre a kezdeti grammatikalizálódáson túl még a XX. században is változáson ment keresztül. A kölcsönösség kifejezésén, a 'viszonzásul' jelentésen (Dénes 1936: 92) kívül az egymással párhuzamos helyzetekre is alkalmazták a viszont-ot, ám később ez a párhuzamosság is kezdett eltünedezni, s közönséges ellentétet (uo. 93) jelöltek vele, majd ez az ellentét is elhalványult, s kapcsolatos mellérendelő mondatokban is megjelent a viszont. Emellett magyarázó kötőszói szerepben is használatos a szó, sőt olyan adatok is vannak, amelyekben a viszont „már nemcsak kötőszó, hanem a gondolatfűzésben, előadásban való átmenet, fordulat jelzésére is szolgál” (uo.) Farkas Vilmos pedig (1958: 272) az eddig felsorolt jelentéskörökön kívül még a 'márpedig' jelentést társítja a szóhoz.

A de és a viszont használati szabályaival sokan foglalkoztak már, többek között Brassai Sámuel, Arany János, Ponori Thewrewk Emil, Simonyi Zsigmond, Balassa József vagy épp Klemm Antal. A két kötőszóra vonatkozó nyelvhelyességi szabályok bemutatásakor némely írásban utalás is történik ezeknek a diskurzus szervezésében való nem kötőszói használatára (például a témaváltás emlegetésekor).

A Magyar Nyelv Nagyszótárának V. kötete (Ittzés 2014: 1214–1215) pedig önálló szócikként veszi fel a deviszont-ot és 4 jelentést társít hozzá. Egyrészt: a várakozásnak, elvárásnak nem megfelelő kijelentést vezeti be a szó, másrészt megengedő mellékmondatban a nem várt következmény kiemelésére használatos, valamint szembeállító ellentétes viszonyban az egymást nem korlátozó kijelentések kapcsolására is alkalmas, továbbá hozzátoldó vagy fokozó kapcsolatos viszonyban is előfordul az is-sel együtt, s ilyenkor nyomatékosító és kiegészítő funkciója van.

A nyelvi adatokat követve most már a szótár is azt mutatja, hogy van funkciója a deviszont-nak, ezért teljesen értelmetlen a használata ellen küzdeni.

A blogbejegyzésben hivatkozott szakirodalom:

Dénes Szilárd 1936: Viszont, Magyar Nyelvőr 65, 91-94.

Farkas Vilmos 1958: Ellentétes mondatok, Magyar Nyelv LIV, 270-278.

Fisher Ignácz 1877: Az “és” kötőszó, Magyar Nyelvőr 6, 298-304.

Ittzés Nóra 2014: A magyar nyelv nagyszótára V., MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest

Klemm Antal 1928: Magyar történeti mondattan, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Lehr Albert 1910: Arany-magyarázatok XXVIII., Magyar Nyelv VI, 166-170.