Sep 1, 2014
Sep 1, 2014
A diskurzusjelölők megközelítése a nyelvtankönyvekben
A diskurzusjelölők nagy részét az iskolai oktatásban hallottak miatt stigmatizálják a nyelvhasználók. Azonban nem csupán a tanárok terjesztenek a diskurzusjelölőkhöz kötődő tévhiteket, hanem a tankönyvek is. Mivel arra voltam kíváncsi, milyen ismeretekkel rendelkezhetnek a középiskola végére a diákok a diskurzusjelölőkről csupán a tankönyvek alapján, ezért korpuszelemzést végeztem. A válogatás során arra törekedtem, hogy minél több kiadó tankönyve képviseltesse magát a korpuszban, valamint arra is ügyeltem, hogy régebbi és újabb munkák, továbbá klasszikus, valamint kompetenciaalapú tankönyvek is legyenek a vizsgálati anyagok közt.
Az általános iskolásoknak szánt könyvek közül Adamikné Jászó Anna és Fercsik Erzsébet Édes anyanyelvünk Magyar nyelvtan és kommunikáció sorozatát, valamint Széplaki Erzsébet kompetenciaalapú Nyelvtan és helyesírás köteteit vizsgáltam meg. A középiskolás nyelvtankönyvek közül az Apáczai Kiadónál megjelent Uzonyi Kiss Judit által írt tankönyveket, valamint a Pedellus Tankönyvkiadónál megjelent Hajas Zsuzsa Magyar nyelv 9., 10., 11. és 12. osztályos köteteit néztem át, továbbá a Konsept H-Kiadó két-két évfolyama (9. és 10, valamint 11. és 12.) számára készített anyagait, melyeket Józsefné Urbán Ildikó és Tóvári Éva írtak. A napjainkban kiadott tankönyveken kívül régi, klasszikus munkákat is beválogattam az elemzendő könyvek közé. Így került be a korpuszba a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában megjelent Antalné Szabó Ágnes és Raátz Judit Magyar nyelv és kommunikáció tankönyvcsaládja, a régebbiek közül pedig Honti Mária és Jobbágyné András Katalin Magyar nyelv I–IV. sorozata, valamint Szende Aladár A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak című munkája.
Nézzük, milyen információkat közölnek a vizsgált nyelvtankönyvek! Tankönyvcsaládtól függetlenül általában két fő témakörnél kerülnek elő példák szintjén a diskurzusjelölők: a grammatikai ismereteknél a szófajtannál és a mondattannál, valamint a stilisztikában az egyes stílusok bemutatásánál. A következőkben egy kis ízelítőt mutatok a szófajtan és a mondattan témaköréből a diskurzusjelölőkhöz kötődő tankönyvi leírásokból.
A szófajtanban egyedül a módosítószók, valamint a felelő- és kérdőszók, illetve a partikulák kapcsán hoznak példát a tankönyvek a diskurzusjelölőkre, ami azért is félrevezető, mert azt sugallja, hogy csupán ezeknek a szóosztályoknak lehetnek attitűdkifejező és a diskurzus működésére vonatkozó szerepköreik. A szófajtani leírásokhoz készített kérdések és feladatok pedig már a nyelvi megbélyegzés jeleit mutatják.
Hajas Zsuzsa Magyar Nyelv 9. osztályosoknak tankönyvében a 83. oldalon a következő feladat található: “Milyen hatást keltenek a következő mondatokban a kelleténél többször használt módosítószavak? Javítsd ki a nyelvhelyességi hibákat!” szól az instrukció, s a példák közt található a „Persze hívták, de mert hideg volt, nyilván nem indult útnak. Úgyszólván jégpáncél borította a főközlekedési utakat.” Már a feladat szövegezése is nyelvhelyességi hibáról beszél, pedig az idézett kontextusba egyértelműen belefér a diskurzusjelölők halmozása. A felelő- és kérdőszók kapcsán pedig több tankönyv feladata is az -e kérdő partikula szórendi helyére vonatkozik, s hibás mondatokról, s nyelvhelyességi hibáról beszél a Nem-e láttad őt? Be-e csuktátok az ajtót? Meg-e beszélhetnénk a délutáni programot? kapcsán, ám a tankönyvírók azt nem veszik számításba, hogy csupán a köznyelvi sztenderdben kapcsolódik az állítmányhoz a kérdőszó, míg számos nyelvjárásban az -e kérdő partikula vándorlása természetes jelenségnek számít, illetve az írott beszéltnyelviség szövegtípusaiban, valamint más regiszterekben is különféle nyelvhasználati stratégiák és beszélői attitűdök jelölője lehet a köznyelvi normától eltérő szórend.
A mondattan kapcsán a kötőszók tanításánál pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a kötőszói eredetű diskurzusjelölők halmozását elítélik a tankönyvek. Például a Konsept Kiadó 9. és 10. osztályosoknak szóló munkája a kötőszók helyes használatához jó néhány szabályt felsorol, ezek közül az egyik: „Ne használjunk együtt rokon értelmű kötőszókat”, mint amilyen a de viszont vagy a de azonban. Nyelvtörténeti és szinkrón nyelvi példákkal könnyedén megcáfolható ez a kategorikus kijelentés, a Magyar nyelv nagyszótárának V. kötete után, amelybe külön címszóként bekerült a deviszont, pedig mindenképpen újragondolandó ennek a szabálynak a további terjesztése.